Csoportos válásterápia: extelenítés felsőfokon

Két teltházas előadást is játszottak szombaton a budapesti Turay Ida színészei a Szatmárnémeti Északi Színházban.

Petra (Détár Enikő), Nikolett (Xantus Barbara) és Diana (Sztárek Andrea) három válófélben lévő középkorú nő. A szereplők közös sorstörténettel rendelkeznek, ami egy láthatatlan szálon köti össze őket. A közös bennük az, hogy mind a hárman válófélben vannak, kiszolgáltatottan, megalázva és megcsalva keresik a megoldást a problémájukra. Ez a három nő a véletlennek – és egy asszisztensi hibának – köszönhetően ugyanarra az időpontra érkezik Dr. Hecc Adél pszichológusnőhöz, aki válásterapeutaként dolgozik. A doktornő honlapján az áll, hogy garantálja, hogy minden önértékelési –és párkapcsolati problémával érkező nőt 24 órán belül megszabadít a gondjaitól és kiutat mutat nekik abból a helyzetből, amelyből látszólag nincs menekvés.

Miután a doktornő nem akarja, hogy csorba essen a hírnevén, rögtönzésképp azzal az ötlettel áll elő, hogy csoportterápiát fog alkalmazni, hogy a három esetet egyszerre oldja meg. A sikeres terápia első alappillére az úgynevezett „exfeltárás”, amikor is a vendégek feltárják a múltat és újra játszák azt különböző színpadi kellékek segítségével. A módszer célja az, hogy az események külső szemlélőjeként a nők belássák azokat a hibákat, amelyeket a kapcsolatuk során elkövettek.

Miközben Petra, Nikolett és Diana egyre inkább megnyílnak egymás előtt, úgy a férjeik is megérkeznek, tipikusabbnál tipikusabb személyiségeket felvonultatva a nézők előtt. Nikolett férje, János például egy igazi irányításmániás férfi, aki akkor érzi magát erősnek, ha olyan nő van mellette, aki soha nem ad hangot a véleményének, csak fényes divatkiegészítőként sétál mellette. De ott van például Diana, akit 20 év boldog házasság után csalt meg a férje egy fiatal lánnyal. Diana legnagyobb dilemmája az, hogy adjon-e újabb esélyt Dezsőnek, aki azóta is megszállottan szereti a feleségét.

A darab egyik legnagyobb tanulsága az, hogy igenis végig kell menni a gyógyulási folyamatok különböző stádiumain, és az, hogy a szív mindig késlekedik az agyhoz képest. A másik pedig az, hogy az igazi, mint olyan, nem létezik, viszont megtalálhatjuk azt az embert, aki azzá válhat a szemünkben.

Mindenesetre az előadás nagyon szórakoztató volt, a közönség a nevetéstől végig a könnyeivel küszködött. Természetesen a vastaps sem maradt el, a nézők állva tapsoltak, többször is visszahívták a színészeket a pódiumra egy újabb meghajlásra.